Mennyire vagyunk kitéve a nemi betegségeknek?

2018-09-30

A magyarok átlagosan hét partnerrel létesítenek szexuális kapcsolatot életük során, és még nagykorúságuk betöltése előtt elveszítik a szüzességüket – legalábbis az ELTE két évvel ezelőtti felmérése szerint. A betegségek kialakulásához elég egyetlen fertőzött partnerrel együtt lenni – ennek a ténynek és a fenti adatoknak az ismeretében kijelenthető: égetően fontossá vált, hogy a nemi úton terjedő betegségekről (STD) tabuk nélkül beszéljünk.

Sajnos a nemi betegségekről sokaknak a mai napig az AIDS, a homoszexualitás, a prostitúció, a heroinisták, az igénytelen kinézetű életművészek, a kicsapongó „bulikirályok” jutnak elsőként eszükbe. Pedig valójában a teljesen hétköznapi életet élő emberek vannak a legnagyobb veszélyben, mert úgy gondolják, hogy nekik nem kell szűrésre járniuk. 

Tagadhatatlan, hogy minél kevesebb partnerrel lépünk szexuális kapcsolatba, matematikailag annál kisebb az esélye annak, hogy elkapjunk egy nemi betegséget. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a fertőzéshez elég egyetlen partnerrel szexuálisan érintkezni! Ráadásul a több mint húsz betegségtípusnak, amiről tudomásunk van, nagy része tünetmentes, sokáig észrevehetetlen. 

Magyarországon a leggyakoribb nemi betegségek: a HPV, a herpesz, szifilisz, a chlamydia és a tripper. A betegek számát azonban csak megbecsülni lehet, mert itthon nagyon kevesen járnak szűrésekre, és sokszor tudtuk nélkül terjesztik tovább a különböző kórokat. Dr. Tamási Béla a Képmás.hu-nak elmondta, hogy évente 1200–1600 új gonorrhoeás, 600–700 új szifiliszes, 900–1100 új chlamydiás és 250–300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak hazánkban. Ám a legtöbb betegségnek az optimista becslések szerint is ötszöröse, a realistábbak szerint hússzorosa valószínűsíthető. Sok várandós nő is fertőzött, amelynek következtében akár maradandó károsodás is kialakulhat a születendő gyermeknél. 

A szakorvosok határozott álláspontja az, hogy a rendszeres szűrés, az ítélkezésmentes hozzáállás és a biztonságos szex a nemi betegségek megelőzéseinek alappillérei. Hozzátehetjük még, hogy a monogám párkapcsolatban élők mentesülhetnek a nemi fertőzések okozta aggodalomtól, amennyiben mindketten megbízhatóan kizárólag partnerükkel létesítenek szexuális kapcsolatot, nem érintkeznek fertőzött vérrel, és előéletükben is mentesek maradtak a fertőzésektől (vagy már eleve nem is volt mással szexuális kapcsolatuk).

Tünetmentes esetben a HIV és szifilisz szűrése (vérből), illetve a gonorrhoea szűrése a fertőzés valószínű lokalizációjából ingyen elvégezhető. Ha valakinek tünete van, akkor az orvos kifejezett rendelkezésére szintén ingyen elvégezhető vérből a B és C típusú hepatitis szűrése, illetve a tünetes területről a herpesz és a chlamydia nevű baktérium szűrése. A HPV szűrése majdnem minden körülmény között díjköteles, kivéve, ha valakinek P3-as vagy annál súlyosabb citológiai eredménye van. Az, hogy milyen gyakran érdemes szűrésre járnunk, nagyban függ az életmódunktól, azonban teljesen világos, hogy ha évente legalább egyszer részt veszünk ilyen szűrővizsgálaton, az nagyban növeli az azonalli felismerés, ezáltal pedig a sikeres gyógyulás esélyét. 

Források: kepmas.hu

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek