Sokan úgy vélik, helyes a legrosszabbra készülni, és felvértezni magukat előre, hogy rémes lesz a kamaszkor. Mármint a gyerekünké, nem a mienk. Ehhez már csak azt kell hozzátenni kiegészítésként, hogy egyre korábban kezdődik. Egyre inkább úgy tűnik, mintha elmosódnának a határai: már kilenc-tíz éves gyerekekről is gyakran számolnak be úgy a szülők, hogy feltűnően tüskésebbé, lázadóbbá váltak

Mielőtt úgy beszélnénk a tinédzserkorról, mint valami problémáról vagy betegségről, szögezzük le, hogy a szülők számára is tartogat olyan élményeket, amiknek lehet örülni. Nem is olyan rossz, mikor megtapasztalja az anya, az apa, hogy a gyerek önállóan alkot véleményt, képes mellette érvelni, hogy olyan gondolatokat, érdeklődési köröket visz a családba, amikből, ha nyitottak rá a többiek, ők is gazdagodhatnak.

Egy Ausztráliában nemrégiben végzett nagyívű felmérés alapján a gyerekeket leginkább aggasztó témák között ott van a családi konfliktusoktól, a család széthullásától való félelem, a testük, kinézetük miatti aggodalom, illetve az iskolai, tanulmányi nehézségek. Sejthetjük, hogy itthon is hasonló válaszokat kapnánk, és ebben a tanulmányban az a figyelemfelkeltő, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az otthoni közeg is sok fejtörést okoz a tininek.

Emellett, noha a kamaszkor az autonómiatörekvések időszaka, valójában mind a gyerek, mind a szülő igényli, hogy megmaradjon a szeretetkapcsolat köztük, éppen azért is olyan fájdalmas, és azért viseli meg ennyire a felnőttet és a tinit is a tizenéves korszak, mert ezt látják meginogni, ezt nem könnyű megélni a mindennapokban.

Ha valaki azt éli meg tinédzserként, hogy igenis fordulhat a szüleihez, és az otthon egy biztos bázis számára, ahol elviselik, mi több, szeretik őt, akkor az már egy nagyon jó alapot szolgál a konfliktusok számának csökkentése és könnyebb megoldásukhoz.

Források: csaladhalo.hu