Filmajánló karantén idejére: Nem tervezett / Unplanned

2020-03-17

AZ "UNPLANNED" CÍMŰ FILM HATÁSA  

Chuck Konzelman, a Pure Flix filmgyár igazgatója az Abby Johnson – abortuszklinikai dolgozóból lett életpárti aktivista – életét feldolgozó "Unplanned" című film kapcsán rendezett sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy közel 100 abortuszklinikai dolgozó hagyott fel munkájával, miután megnézte a filmet.

 

A Pure Flix vezetőjének elmondása szerint 94 klinikai dolgozó mondott fel a korábban Abby Johnson által is képviselt Planned-Parenthood abortusz-támogató nonprofit szervezetnél.

"Az Egyesült Államokban az abortuszt végző dolgozók egy százaléka a film hatására úgy döntött, hogy megváltoztatja az életét és tesz valamit az életért, mások életéért!"- mondta Kozelman.

A Pure Flix filmgyár képviselője beszélt a kezdeti nehézségekről és a film viharos megjelenéséről, mivel a Twitter közösségi média felületén a film fiókját felfüggesztették, az indoklás szerint azért, mert össze volt kötve egy másik, a Twitter szabályait sértő fiókkal.

Az "Unplanned" Abby Johnson nyolc éves karrierjét mutatja be a Planned-Parenthood Szervezetnél, majd életpárti aktivistává válását, miután felkérik egy abortusz elvégzésére. Ashley Bratcher, Johnsont alakító színésznő nap, mint nap kap üzeneteket azoktól az emberektől, akiknek élete megváltozott a film hatására.

A film 6,1 millió amerikai dollárt hozott a nyitóhétvégéjén, amely így kétszerese a várt bevételnek.

Trailer: https://youtu.be/gBLWpKbC3ww

 

forrás: nicelife.hu

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek