Női Erőforrás - Család és KarrierPONT - Program

2024-10-07

 Mi a Család és KarrierPONT program célja?

 

A miskolci Női Erőforrás az egyik abból a 71 Család és KarrierPONT-ból, amely az EFOP-1.2.9-17 Nők a családban és a munkahelyen projekt keretében 2018 év végéig nyílik Magyarországon. HR szakembereinknek, mentálhigiénés kollégáinknak és szociológusainknak azonosak a céljai:

  • javítani a nők munkaerőpiaci helyzetén;
  • meggyőzni a munkaadókat arról, hogy a nők a család mellett kiváló munkát tudnak végezni részmunkaidőben, távmunkában, alkalmi munkásként, vállalkozóként, vagy más atipikus foglalkoztatási formában;
  • hitet adni a nőknek és a vállalatoknak abban, hogy értékes dolgozói lehetnek bármilyen cégnek, intézmények akkor is, ha rugalmasan, és nem reggel 8-tól délután 4-ig tartó munkaidőben alkalmazzák őket;
  • megmutatni, hogyan egyeztethető, hangolható össze a család, a magánélet és a karrier;
  • létrehozni azokat a közösségeket, amelyek a helyi munkaadókkal, szolgáltatókkal együttműködve segítik, hogy minél több nő számára nyíljanak meg az atipikus foglalkoztatási formák,
  • lebontani a nők foglalkoztathatóságával szembeni gazdasági és társadalmi előítéleteket.

 

Mitől különleges a Női Erőforrás Család és KarrierPONT? 

A miskolci Női Erőforrás a családot helyezi programja középpontjába. Az erős családi háttér, mint bázis segíti az édesanyákat kiteljesedni választott hivatásukban; hogy akkor és úgy álljanak munkába, amikor és ahogyan annak szükségét érzik. Ezért munkatársaink már a várandóság előtt, alatt és után is segítik a nőket, hogy kérdéseikre, kétségeikre megtalálják a választ.  A Női Erőforrás Család és KarrierPONT a férfiakat, férjeket is bevonja a közös útkeresésbe: felkészíti őket arra, hogyan segítsék párjuk visszailleszkedését a munka világába.

A gyereknevelés mellett legtöbbször az idős, beteg hozzátartozó ápolásának feladata is a nőkre hárul. Ma már arra is van megoldás, hogy ez se jelentse a karrier összeomlását, és ne kelljen kiszakadni egy inspiráló munkahelyi közösségből.

A munkaképes korú nők foglalkoztatottságának növelését támogatva az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk:

  • tanácsadás (családtervezés, álláskeresés),
  • kompetenciafejlesztő tréningek (álláskeresési, vállalkozóvá válási, párkapcsolati, önismereti, szülésélmény feldolgozó, digitális felhasználó),
  • képzések és programok,
  • állásbörzék, szakmai rendezvények és konferenciák,
  • szabad atipikus foglalkoztatású állások feltérképezése,
  • gyermekfelügyelet (képzések és állásinterjúk idején),
  • a nők közéleti szerepvállalásának segítése, ösztönzése.

 

A projekt célja a nők munkaerő-piaci helyzetének javítása, a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása helyi megoldásokkal és együttműködésekkel.

A projekt részcéljai:

  • A nők atipikus foglalkoztathatóságának javítása, különös tekintettel a helyben beazonosítható hiányszakmákra.
  • A munkáltatók és a munkavállalók helyi szintű együttműködésének javítása a család és a munka összeegyeztethetőségének érdekében.
  • A magánélet és a munka összehangolását segítő támogató szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók és a velük együttműködő közösségek működési feltételeinek megteremtése helyben.
  • Atipikus foglalkoztatási formák népszerűsítése, elterjesztése a részmunkán és a távmunkán kívül az önfoglalkoztatás, a  bedolgozás, az egyszerűsített vagy alkalmi munka, a job sharing és a  munkaerő- kölcsönzés formák, az új típusú munkaidő modellek népszerűsítésével és a bevezetés lehetőségének ismertté tételével mind a munkavállalók, mind a munkaadók körében.
  • A nőkkel szembeni társadalmi és gazdasági sztereotípiák lebontása szemléletformálással.

 

A projekt célcsoportjai:

  • az aktív korú női munkavállalók, akiknek nehézséget okoz a munka és a magánélet összehangolása, különös tekintettel a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűekre (pl.: pályakezdő fiatal, kisgyermekes, fogyatékos gyermeket nevelő vagy fogyatékossággal élő, gyermekét egyedül nevelő, nagycsaládos, idős hozzátartozót gondozó, stb.)
  • a munkaadók és szakmai szervezeteik, akik különféle tevékenységek révén tájékozódnak a munka és család összeegyeztetésének fontosságáról, a nők atipikus foglalkoztatásának lehetőségeiről, annak előnyeiről, és alkalmazzák a megismert módszereket
  • a magánélet és a munka összehangolását segítő egyéb társadalmi csoportok (időskorúak, apák, stb.) tagjai és támogató szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók.

 

Tevékenységek:

1. Kommunikáció, szemléletformálás

1.1. Helyi munkaadók és szakmai szervezeteik tájékoztatása, érzékenyítése, együttműködések;

1.2. Szakmai helyi rendezvények, találkozók szervezése a célcsoport számára a női foglalkoztatásban kiemelt szereppel bíró helyi szervezetekkel, szakmai kamarákkal, vállalkozói szervezetekkel foglalkoztatási kerekasztalok szervezése a helyi munkaadók, vállalkozások, szakképző helyek, szociális és civil partnerek, Családbarát Munkahely díjat elnyert cégek, munkáltatók, valamint az EFOP-1.2.9. és a GINOP 5.3.2 pályázat megyei nyerteseinek bevonásával a női foglalkoztatást elősegítő helyi lehetőségek feltárása érdekében;

1.3. Atipikus foglalkoztatási formák és rugalmas munkaszervezési módok helyben való elterjesztésének ösztönzése, elfogadottságának erősítése (pl. jó példák bemutatásával, munkáltatókat és munkavállalókat megszólító rendezvények keretében, fórumokon, állásbörzéken, atipikus modellben dolgozó nők tapasztalatainak megosztásával, a munkaadók és női munkavállalók közti eszmecserével stb.);

1.4. Nők társadalmi és gazdasági szerepvállalásában rejlő lehetőségek és előnyök helyi bemutatása, valamint a társadalmi sztereotípiák lebontása, a nők és férfiak változó szerepeinek tudatosítása érdekében tájékoztató napok és/vagy előadások, és/vagy kampányok, események, akciók szervezése, online tartalmak készítése, helyben mintaként szolgáló nők és férfiak példájának közzétételével, a helyi és a közösségi média használatával. 

1.5 A nők vidékfejlesztésben, térségfejlesztésben, gazdaságfejlesztésben betöltendő szerepének, új. Illetve hagyományos ágazatokban és szakterületeken kínálkozó lehetőségeinek, megvalósított működő jó gyakorlatok bemutatása, terjesztése.

2. Az EFOP-1.2.6 Családbarát ország kiemelt felhívás megvalósítójával együttműködve Nő-Köz-Pont létrehozása és működtetése

2.1 Formális és nem formális képzések, fejlesztések szervezése, megvalósítása A Központ képzési és tanácsadási és információ szolgáltatásait egyéni, csoportos, valamint on-line és személyes formában is biztosítja.

2.2. Helyi szakemberek részvételének biztosítása az EFOP-1.2.6 kiemelt konstrukció megvalósítója által szervezett képzéseken, fejlesztéseken, felkészítéseken.

2.3. Az EFOP-1.2.6 kiemelt konstrukció megvalósítója által kidolgozott sztenderdek, képzési programok és tananyagok átvétele, szükség szerint a helyi adottságok szerinti adaptálása.

3. Célcsoport fejlesztéséhez és a Női Információs és Szolgáltató Központ létrehozásához, működtetéséhez szükséges eszközök beszerzése.

4. A projekt szakmai megvalósításában résztvevő humán erőforrás biztosítása, projektmenedzsment, kötelező nyilvánosság, rezsiköltségek, könyvvizsgálat.

 

A szerződött projekttámogatás teljes összege: 199 898 881 Ft

A projekttámogatás megoszlása  a konzorciumi partnerek között:

Ifjúságért Alapítvány:                                         98 942 248 Ft

ERGO-Európai Regionális Szervezet:             67 754 511 Ft

Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány: 33 202 122 Ft

Támogatás intenzitása: 100 %

A projekt időtartama: 2018.05.01. – 2021.04.30.

 

 

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

YouTube