Szüljenek-e nekünk a lányaink unokákat? – Kritika jobbra-balra

2016-08-12

Kritika balra:

Végy néhány kiragadott mondatot egy híradásból, majd tereld el az emberek figyelmét egy érzelmi húzással az eredeti mondanivalóról, és magyarázz bele olyat is, ami el sem hangzott! Mondjuk, a kijelentő-óhajtó mondatnak tulajdoníts normatív-előíró felhangot – és akkor máris összeáll a fejekben egy másik szöveg. Erre az „összeállt" szövegre aztán már lehet ilyen kérdéseket ráépíteni, hogy „Lehetne, hogy ne Kövér László mondja meg, hogyan neveljem a gyerekeimet?" (Előírta, hogyan neveld?) Lehet úgy is értelmezni, hogy „nőalázás", meg hogy ki akarja jelölni mások számára az önmegvalósítás mikéntjét, és „nem csupán hüvely és pénisz vagyunk, és nem azért teremtettünk, hogy bajszos férfiak megelégedésére unokákat szüljünk!" Lehet ilyeneket is belemagyarázni: „Asszonynak kötelesség, lánynak meg dicsőség, ugye, kedves László? Kuss, szülj és oldd meg, ne legyenek igényeid se neked, se a kölöknek, a nagyanyáinknak is jó volt úgy, ahogy volt." „...a szemetekben mi nem vagyunk emberek, csupán asszonyállatok." (Mondott ilyeneket is Kövér? Nem emlékszem.) „Nem Kövér László, Orbán Viktor vagy az atyaúristen dönti el, hogy nekem mi a jó, és miben teljesedem ki!" (Kövér László a saját és legfeljebb a fideszesek lányairól beszélt. Akinek nem inge, miért veszi magára?) Mondta Kövér, hogy a nők nem dolgozhatnak? Ha egy nő kiteljesedésként éli meg az anyaságát, már nem dolgozhat munkahelyen? Kizárja a kettő egymást? Nem, de ezt a „(félre)értelmezők" is tudják. És ez a népharagnak tűnő véleményáradat valójában persze csak csoporthőbörgés, műbalhé.

Ráadásul itt van még az egyik legnépszerűbb (és az egyik legszínvonalasabb – ez is magánvélemény!) hazai énekes, Ákos nyilatkozata is, aki úgy véli, a női princípium beteljesedése az, ha gyerekeket szül és valakihez tartozik, nem pedig az, ha ugyanannyi pénzt keresnek a nők, mint a férfiak. No, ettől is beindult a lavina! Persze a véleményvezérek itt is egy interjúból kiragadott néhány mondatot dobtak be a porondra. (Pedig érdemes tovább hallgatni, mert sokkal kerekebb lesz a kép!) A cáfolat pedig itt sem észérveken nyugszik, hanem olcsó személyeskedésen (felszínes a zenéje, rasszisták a szövegei, ő maga pedig hímsoviniszta, csalja a feleségét, stb.) Akik valóban ismerik Ákos zenész-életútját, azokat nem zavarja ez a magánvéleménye – akik pedig csak vélik ismerni, úgyis mindent elhisznek róla. Ákos családjában működőképes az általa jónak tartott modell (és persze működőképes volt több ezer évig a legtöbb nagy kultúrában, még akkor is, ha utólag ezt a társadalmi munkamegosztást már kritizáljuk) – ezzel szemben egyáltalán nem valószínű, hogy a gender mainstreaming által felkínált jövőkép életképes társadalmat eredményezne.

Nyilvánvaló, hogy a balliberális véleményformálóknak nem érdeke, hogy Kövér László (vagy bármelyik konzervatív) szavait valós értelmüknek megfelelően értelmezzék, és ne tulajdonítsanak azoknak nem létező jelentést, hatókört vagy felhangot. A kormány hiába tesz tanúságot több intézkedésével arról, hogy támogatja a nők munkavállalását, ha a véleményvezérek azt mondják, hogy nem támogatja, akkor annak úgy is kell lennie, függetlenül a valóságtól.

Valójában a baloldali és liberális „fontos embereket" nem annyira a szülői lét piedesztálra állítása zavarja (az csak a közemberek riogatására jó: „kötelező" lesz szülni), hanem sokkal inkább a gender alapú politizálás elutasítása. Márpedig a genderelmélet képezi alapfilozófiáját a legtöbb esélyegyenlőségi aktivistának, akik ebből a lobbizásból élnek, ebben teljesítik ki önmagukat. „Nem akarjuk a genderőrületet" – mondta Kövér László –, és azt sem, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol „férfigyűlölő nők" és „feminin férfiak" a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy Kövér aggodalmai egyáltalán nem alaptalanok. Elég figyelemmel követni a balliberális feminista és/vagy gendertudatos internetes oldalakat, hogy az ott áradó „strukturális nő-elnyomás" elleni „strukturális gyűlölet" még az életkedvét is elvegye az embernek, és paranoid üldözöttségérzést keltsen. Ha az ott megosztott örömtelen, rossz hírekből, a rosszul működő erőszakos és elnyomó társadalom rémképének „bizonyítékaiból" tájékozódnánk, elmenne a kedvünk női létünktől.

A gender-törekvések képviselői számára minden olyan nő akadály a „szebb jövő" felé vezető úton, aki „csak" otthon szeretné nevelni a gyerekeit, aki „csak" egy sikeres férfi háttere szeretne lenni, aki a gyerekszülést tartja élete legnagyobb ajándékának, a pénzkereső munkát meg nyűgnek tekinti. Valamennyi cikkből, kommentből süt a lenézés a „csak családanyák" felé – és ezen a lenézésen nem javít az se, ha deklaráltan, a sokszínűség jegyében elfogadják az ő életpálya-választásukat is, úgy mellesleg, mély (le)sajnálattal e középkorias gondolkozás iránt.


Kritika jobbra:

A konzervatívok döntő többsége nem talál kivetnivalót azon, ha egy nő az anyaságban találja meg az önmegvalósítás legmagasabb minőségét, sőt, elismeréssel támogatják ebben. Nem tulajdonítanak előíró-normatív jelleget Kövér László szavainak, amelyekkel bárkit arra kötelezne, hogy vágyai ellenére szüljön.

Miért van mégis valami szerencsétlen felhangja konzervatív füllel is mind a politikus, mind Ákos megnyilatkozásának? Például azért, mert az a pálya, amit ők a nők (társadalmilag helyes) útjának gondolnak, sok szempontból megvalósíthatatlan. Egy nő hiába tartja „csúcsnak" a gyermekszülést, mégsem szülhet annyi gyereket, amennyit szeretne. Sok esetben hiányzik hozzá az anyagi biztonság, a párkapcsolat stabilitásából eredő biztonság, és kevés a társadalmi megbecsülése is az anyaságnak. A szülés feleslegesen túlmedikalizált, ezért a legtöbb esetben rossz testi-lelki élmény, sőt trauma – sokaknak ez is elveszi a kedvét több gyerek vállalásától. Ahogy például az a hétköznapi körülmény is, hogy tele vannak a gyerekrendelők várótermei visító, köhögő gyerekekkel, ahol idegölő körülmények között kell minden alkalommal minimum egy órát várni. Még mindig nehéz a gyerekek után munkába állni, mert a munkáltatók nem szeretik a kisgyerekes anyákat, vagyis folyamatosan veszélyben a megélhetés.

Ne feledjük azt sem, hogy hány és hány konzervatív világnézetű, életérzésű férfi és nő is szenved attól, hogy nem talál párt, és emiatt nem lehet családja! A nyugati világban, amelynek Magyarország is része, társadalmi jelenség egyedülállónak lenni. Megtehetjük, hogy a szinglik nyakába varrjuk ezért a felelősséget, de nem kell különösebben képzettnek lenni a társadalomtudományokban ahhoz, hogy belássuk, ez csak egy kis részben lehet jogos. Nagyon komplex problémáról van szó, és nem lehet megoldani sem a magányosok hibáztatásával, sem Damoklész kardjaként lesújtó ex katedra kijelentésekkel. Még azt a nem túl vidám kijelentést is megkockáztatjuk, hogy előfordulhat, ezt a kérdést nem lehet megoldani, hanem megoldódik – valamilyen, számunkra még nem ismert módon.

Rátérve Ákosra: neki eszébe sem jut, mi van akkor, ha egy nő szeretne ugyanazon a színpadon állni, ahol ő szemmel láthatóan kiteljesedettnek érzi önmagát? Mi van akkor, ha egy nő kimagaslóan tehetséges valamiben, amit nem lehet otthon csinálni? Meg sem említi, hogy mennyire fontos az apa jelenléte is a gyerekek életében; elfelejti, hogy ő ugyan kiváló anyagi körülményeket tud biztosítani a családjának (örülünk neki), de egy kevésbé befutott zenésznek, egy tanárnak vagy egy segédmunkásnak erre esélye sincs. Ezért a legtöbb családban a gyermekek anyjának is muszáj pénzt keresnie, és akkor már igazságosan ugyanannyit kéne, amennyit ugyanabban a munkakörben a férfiak kapnak.

Kövér László kijelentésének értékéből pedig sokat elvesz, hogy olyan kormánnyal a háttérben nyilatkozik, amelyben egyetlen nő sincs, és olyan parlamenti háttérrel, ahol csak mutatóban akad néhány. Ez bizony azt sugallja nekünk – konzervatív nőknek – akarva-akaratlanul is, hogy a fideszes konzervatívok szerint a nők alkalmatlanok saját (és mások) közéleti-társadalmi érdekeinek képviseletére, vagy csak zavart keltenek, akadályt jelentenek. (Vajon miben? A férfiak érdekérvényesítésében? Mi is – mint a genderaktivisták – vizionáljunk strukturális elnyomást?) Baj van tehát a társadalmi háttérrel, ahol ezek a kijelentések elhangzanak.

„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk" – óhajtotta Kövér László. Mi ugyanezt kívánjuk lányainknak! És emellett szeretnénk, ha tanult hivatásukban is elérnék, amire képességük és ambíciójuk van, hogy életüknek és lelküknek ez az oldala se szenvedjen hiányt! Tehát számunkra így sokkal jobban hangzana ez a mondat:

„Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás egyik legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk."

Cikk átvéve: Talita.hu oldalról

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

YouTube