Megalakult a Kanadai Magyar Nők Országos Szövetsége

Örömmel értesültünk róla, hogy idén szeptemberben megalakult a Kanadai Magyar Nők Országos Szövetsége. Szenthe Anna, a KMNOSZ elnökének beszámolója alapján, a szervezet szükségességének felismerése és megalapításának ötlete az ERGO tavaszi, „Magyar nők a nagyvilágban” című konferenciájának kapcsán született meg. Kanadai Magyar Kulturális Tanács égisze alatt működő non-profit szervezet tagjai hivatásuk mellett családanyák, feleségek, de elsősorban magyarok. Gyermekeiket megtanítják a magyar nyelvet, megismertetik velük a magyar szokásokat, kultúrát, hagyományokat és a történelmet. A fizikai távolság ellenére a szívükben magyarok maradtak, és fontos számukra, hogy magyarságukat a gyermekeik, unokáik és dédunokáik is ápolják. Hamarosan elkészül az egyesület weboldala, amin számos információt találhatnak az érdeklődők.

"Mi azok a nők, asszonyok vagyunk, akik szeretik munkájukat, fontosnak tartják karrierjüket, akik úgy érzik, építő tagjai úgy a magyar, mint a kanadai társadalomnak, de emellett előnybe tudják helyezni a családot, mint elsődleges egységet."

Az egyesület védnöke Dr. Bekk Mária, a vezetőségi tagok: Szenthe Anna, elnök (Edmonton, Alberta), Szőke Margaret, kelet-kanadai elnökhelyettes (Niagara Falls, Ontario), Kosáry Julianna Mizep kanadai elnökhelyettes (Winnipeg, Manitoba), Szente Prorok Mária nyugat-kanadai elnök helyettes(Vancouver, British Columbia), Somorjai Ágnes, Public Relation (Toronto , Ontario), Bezdek Éva, Iskolakért és Gyermekekért Felelős vezető (Calgary, Alberta), Toldy Éva pénztáros (Edmonton, Alberta).

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek