Létező igényekre épül az új áldozatvédelmi stratégia

Létező igényekre épül az Igazságügyi Minisztérium (IM) által kialakított új áldozatvédelmi stratégia - mondta a tárca igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a bűncselekmények áldozatainak napján.

Vízkelety Mariann a minisztérium által rendezett konferencián felidézte, hogy az állami áldozatvédelem szakmai irányítását januártól az IM vette át. Céljuk, hogy a jogalkotás révén még jobban segítsék a rendőrség munkáját, ösztönözzék a civil társadalom aktívabb szerepvállalását az áldozatsegítés terén, és saját intézmények kialakításával speciális szolgáltatásokat nyújtsanak - ismertette.

Az államtitkár elmondta, elsősorban azon dolgoznak majd, hogy az áldozatsegítés lehetőségei és szolgáltatásai minél ismertebbé váljanak az érintettek körében. Felveszik a kapcsolatot az áldozatvédelemmel foglalkozó állami, civil és egyházi szervezetekkel, munkacsoportokat, valamint kerekasztalt alakítanak ki.

Szólt arról is, hogy létrehoznak egy áldozatvédelmi krízisközpontot Budapesten, a Wesselényi utcában, ahol tájékoztatási feladatokat látnak majd el, folyamatosan ingyen hívható áldozatvédelmi telefonszolgálatot működtetnek, valamint átmeneti gyakorlati áldozatvédelmi segítséget is nyújtanak. A rendőröknek pedig áldozatvédelmi képzést indítanak, hogy minden kapitányságon legyen legalább egy a témában jártas, szakképzett munkatárs - tette hozzá.

Fejlesztik az érzelmi segítségnyújtás tartalmát és eszközét, felülvizsgálják az állami kárenyhítési rendszert, valamint felhasználják az áldozatsegítés eszközeit és intézményeit a határon túli magyar kisebbségek érdekében is - mondta Vízkelety Mariann.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy az áldozatvédelem fontos, de nem kizárólagosan állami feladat, ezért a kormánynak ösztönöznie kell azokat a társadalmi szereplőket, amelyek, akik képesek részt venni a segítségnyújtásban.

A konferencián beszámolnak az áldozatsegítő szolgálat tavalyi eredményeiről, a rendőrség áldozatvédelmi és áldozatsegítési munkájáról, szó lesz a gyermekközpontú igazságszolgáltatásról, valamint a terrorizmus áldozatainak ellátásáról is.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta a kontinens számos országában a bűncselekmények áldozatainak napja. Magyarországon az 1989-ben alakult Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület javaslatára 1993 óta tartják meg e napot, hogy felhívják a figyelmet arra, az áldozattá vált ember lelki, jogi, anyagi segítségre szorul. Az Országgyűlés 2005-ben fogadta el a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényt.

(MTI)

forrás: kormany.hu Fotó: Véssey Endre/IM

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek