Ismerjük meg egymást! - Vargáné Dánics Izabella: Én is sokat kapok a hajléktalan emberektől

Sorozatunk következő vendége Vargáné Dánics Izabella mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, az Új Fészek Egyesület elnöke. Az Új Fészek Közösség hajléktalanokat, prostituáltakat és szenvedélybetegeket segítő keresztény szervezet. Munkájuk alapvetően holisztikus mentálhigiénés szemléletre és tudásra, keresztény segítő szeretetre és közösségi megtartó erőre épül. Önkéntes segítőik olyan programokat szerveznek és működtetnek, ahol a hajléktalan emberek megértésre és támaszra találnak, önmagukban erősödhetnek, kapcsolataikat átgondolhatják és rendezhetik.

 

Hogyan kerültél a civil világba?

Vargáné Dánics Izabella: Állami intézményen belül dolgoztam hajléktalanokkal, láttam ennek a munkának az előnyeit- hátrányait, és 3-4 év alatt kiforrta magát bennem az elhatározás, hogy az intézményi keretek közül kilépjek. Ez után jött az ötlet, hogy alapítottunk egy egyesületet. A Kiút Veled Egyesületet alakítottuk át, amelyet Csapó Emma adott tovább nekünk. Átírtuk az alapszabályzatot, én lettem az elnök, és fokozatosan, amit kellett, azt megtanultam.

 

Mi az Új Fészek Közösség missziója?

A missziónk az, hogy hidat képezzünk a többségi társadalom és a peremvidékre szorult emberek között. Közösségi létben vagyunk azokkal, akik hajléktalanok, nem alá-fölérendeltségben működünk, ahol ők a rászorulók és mi a segítők, amennyire lehetséges, igyekszünk a partnerséget megvalósítani velük.

 

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikereteknek?

Elsősorban talán a lelkigyakorlataink, ahol egész hétvégéket a hajléktalanokkal közösen töltünk, egy légtérben vagyunk, együtt eszünk, játszunk, elmélkedünk imádkozunk, ételt készítünk, együtt csinálunk mindent. Maga a tény, hogy ezek a tevékenységek működnek, és hatnak a résztvevők életére. Vannak személyes sikerek, amikor valaki visszarendeződik a családjába, albérletbe költözik, vagy leszokik valamilyen szerről, munkát talál, tehát kilép a hajléktalan létből. Illetve az is siker, hogy önjáróvá vált a közösségünk, ritka a direkt megszólítás, inkább az a jellemző, hogy egymást hozzák az emberek. 

 

Mit szeretnél, ha mindenki tudna a munkátokról?

Amit kiemelnék, hogy a hajléktalanság problémája annál sokkal összetettebb, mint amit az utcán látunk. Vannak olyan sztereotípiák, melyek szerint akik az utcán élnek, azok biztosan mind bűnözők, vagy nem akarnak dolgozni. Ennél sokkal komplexebb ez a kérdés, megvan az oka annak, hogy ezek az emberek miért kerülnek oda, és miért maradnak ott. Közösségünk sokkal inkább egy identitásvesztésként, egy identitásbeli kérdésként tekintünk a hajléktalanok helyzetére. Kevesen tudják, hogy a hajléktalanok közül nagyon sokan dolgoznak. Vagy például, akik "kukáznak" (üveg és fém doboz gyűjtés), ők napi 8-10 óra munkát végeznek télen-nyáron. Járják a várost, van úgy, hogy napi 15-20 kilómétert mennek gyalog, ez időben, energiában azt hiszem semmivel sem kevesebb, mint amit egy átlagember a munkahelyébe beletesz, a bevételről nem is beszélve ami gyakran nem több mint napi 1-2-3 ezer forint. Persze vannak olyanok is, akik semmit nem csinálnak, de nem csak erről van szó, sokkal bonyolultabb a kérdés. Amit még kiemelnék, hogy ők is tudnak adni, az életmódjuktól függetlenül ugyanazok az igényeik, mint bárki másnak, és a kiszolgáltatott lét helyett ők is szeretnének valahová tartozni, valamilyen módon produktívak lenni.

 

Miért szeretsz az Új Fészek Egyesületben dolgozni?

Engem mindig vonzott a társadalmi peremvidék, azok az emberek, akik ki vannak taszítva, vagy nagyon kiszolgáltatott élethelyzetben vannak. Azért szeretek az egyesületben dolgozni, mert én is nagyon sokat kapok, és tanulok a hajléktalan emberektől. Eddigi tapasztalatom szerint mindannyiunknak nagyon fontos ez az ügy, akik ebben a szervezetben benne vagyunk. Sokszor volt az a dilemmám, hogy ennek a közösségnek van-e létjogosultsága, mert annyi szervezet foglalkozik a hajléktalanokkal, ha nincs erre szükség, akkor én szívesen elengedem. Újra és újra megerősítést kapok abban, hogy az Új Fészek Közösség egy élő szervezet amit közösen hozunk létre és működtetünk. Ez így egy nagyon jól működő dolog, és nem csak a hajléktalanoknak, hanem az önkénteseknek is megtartó erőt jelent, ezt nagyon szeretem. Amikor ott vagyok velük, akkor azt érzem, hogy ennek van értelme, ez fontos. Pont azt az identitást, amiről beszéltünk, itt meg tudjuk élni mindannyian. Azok a hétköznapi dolgok, melyek általában nekünk evidensek /pl. egy jó szó, közös mosogatás, terített asztal, ima/ az a kiszolgáltatott ember számára nagy ajándék tud lenni.

 

 

Új Fészek Közösség 

a Hajléktalanokért, Prostituáltakért és a Szenvedélybetegekért

 

Van olyan, amit csak a legkisebbektől tanulhatunk meg.
Van olyan, amit csak azok tudnak megadni, akiknek semmijük sincs.”

 

Az Új Fészek Közösség hajléktalanokat, prostituáltakat és szenvedélybetegeket segítő keresztény szervezet. Munkánk alapvetően holisztikus mentálhigiénés szemléletre és tudásra, keresztény segítő szeretetre és közösségi megtartó erőre épül. Önkéntes segítőink olyan programokat szerveznek és működtetnek, ahol a hajléktalan emberek megértésre és támaszra találnak, önmagukban erősödhetnek, kapcsolataikat átgondolhatják és rendezhetik.

 

Elfogadjuk, de nem támogatjuk a szenvedélybetegségeket, buzdítjuk és segítjük őket a kiútkeresésben. Észrevételeink szerint szállás, étel- és ruhaellátásra számos intézmény szerveződik; ezek néha könnyebben elérhetőek kiszolgáltatott embertársaink számára, mint a barátságos szavak és a megtartó kapcsolatok.

 

A valahová tartozás élményét, felépülést segítő közösséget szeretnénk nyújtani, egy olyan kapcsolódási lehetőséget, amelyben helye van az egyéni- és csoportos önismeretnek, a hitnek, testi és lelki gyógyulásnak, a munkának és a szabadidő tartalmas eltöltésének egyaránt.

 

Mivel (egyelőre) kizárólag önkéntesekkel dolgozunk, programjaink szervezése, az anyagi fedezet és egyéb támogatás keresése nagy kihívást jelent. Távlati terveink szükségessé teszik az egyesület stabil hátterének biztosítását, a szervezeti és gazdasági fejlesztésen tehát folyamatosan dolgozunk.

https://ujfeszek.hu/

 

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek