Emberi Méltóság Központ: Elindult az Európai Bizottság gender lavinája 

Május 12. éjfélig Ön is elküldheti a véleményét az Európai Bizottságnak! Eddig áll nyitva a lehetőségünk arra, hogy kimondjuk: a gyermekeknek a biológiai szüleikkel a legjobb! A házasság egy férfi és egy nő szövetsége, ez a család alapja, ez a társadalmunk alapja. Bízzák ezt a kérdést ránk! Mi, magyarok az Unió nélkül szeretnénk továbbra is erről a kérdésről dönteni.
 
Mi történik?
 
„Aki egy országban szülő, a másik országban is szülő.”
 
Miután az Európai Bizottság elnöke nyíltan állást foglalt a homoszexuálisok „házassága” és örökbefogadási joga mellett a legutóbbi évértékelő beszédében, várható volt, hogy nem hagyják annyiban az eddig tagállami kompetenciába tartozó családügyet. Az országokat szinte teljesen bezáró, az utazásokat ellehetetlenítő, a gazdaságot letaroló járvány közepén a családok szabad mozgására hivatkozva nyomják le a homoszexualitás elfogadtatását a tagállamok torkán. A fondorlatosan felépített érvek közt találhatjuk
 
  • az unió állampolgárai számára biztosítandó szabad mozgáshoz való jog tágabb megvalósulását (azaz a homoszexuális párok kapcsolatára minden országnak rá kellene bólintania),
  • a nemzetközi béranya megbízásokat, melyek nem nyújtanak elégséges jogi választ a szülőség meghatározására (azaz a szegényebb országokban élő nők méhét szabadabban béreljék ki a gazdagabb – akár homoszexuális kapcsolatukból eredendően – meddő párok, a nőt és a gyermeket árucikké degradálva),
  • az Európai Bizottsághoz beérkező petíciókat és panaszokat azon szülőktől, akik szülői jogait nem ismeri el egy-egy tagállam (ez szinte kizárólag a homoszexuális párok örökbefogadására vonatkozik).
 
A Bizottság szerint „a tagállamok nem elegendőek a probléma megoldásához.”*
 
Az Európai Bizottság ezért a tagállamok (és saját) hatásköreit figyelmen kívül hagyva szeretné megoldani a szülőség – sokakat nem érintő, de nemzeteket feldúló – problémáját. Ha saját akcióként nem megy, a nemzeti bíróságokat és az  Európai Bíróságot használják fel a céljaik elérésében.
 
 
 
Van véleménye? Mondja el!
 
A formalitást követve lehetőségünk van kimondani: Ezzel nem értünk egyet! Az Európai Bizottság külön kéri a „polgárokat és a döntéshozókat véleményük megosztására” annak érdekében, hogy „jobban megismerjék a problémát és a lehetséges megoldásokat”*.
 
  • a gyermekektől nem lehet elvenni az anyát vagy az apát (az azonos nemű párok esetén vagy az anya vagy az apa nincs jelen a gyermek életében),
  • a tagállami hatáskörök nem véletlenül lettek így kialakítva: a társadalom alapját jelentő család meghatározó az ország kultúrájára, berendezkedésére, egészére nézve,
  • néhány egyedi eset miatt ne borítsák fel az Európai Unió egységét a sokszínűségben! A valódi tolerancia magában foglalja a homoszexuális főáramlattal egyet nem értő vélemények elfogadását is.
 
Véleményét hivatalosan és közvetlenül eljutatthatja az Európai Bizottság felé az alábbi linken keresztül a véleménynyilvánítás gombra kattintva (az EN szóbuborékra kattintva magyarra válthat):
 
 
 
Védjük együtt a házasság és a család intézményét!
 
Az Emberi Méltóság Központ kizárólag adományokból tartja fenn magát. Sem a kormánytól, sem más civil szervezettől nem kapunk anyagi támogatást.  
Segítse Ön is munkánkat adója 1%-ának felajánlásával vagy pénzbeli adománnyal, hogy elvihessük a magyar családok hangját a hazai és nemzetközi döntéshozókhoz!
 
Bankszámlaszámunk: 10401976-50526656-56651002
Nemzetközi utaláshoz: (IBAN): HU12 1040 1976 5052 6656 5665 1002
(K&H Bank Zrt, SWIFT: OKHBHUHB
 
Adószámunk: 18596674-1-11
 
Van, aki az idejét adva kapcsolódik be munkánkba, van, aki az ötleteivel segít. És vannak, akik anyagi felajánlással teszik lehetővé, hogy folytassuk tevékenységünket.
 
Köszönjük, hogy erkölcsi vagy anyagi támogatásával segíti munkánkat és részt vesz a család intézményének megerősítésében a hazai és a nemzetközi porondon.
 


Frivaldszky Edit
 
igazgató
 
Emberi Méltóság Központ
 

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek