Dr. Vonholdt 1954-ben született, német orvos, aki elsősorban a kötődéselmélet, identitásfejlődés, szexualitás, gender-kérdések és keresztény antropológia témáiban publikált műveket. Dr. Vonholdt budapesti előadásán a kötődés és az agykutatás kapcsolatát vizsgálta.
A teljes előadás ide kattintva megtekinthető: https://youtu.be/SOzhvKMG_RU
Az előadás előtt Dr. Vonholdttal interjút készítettünk, amely az alábbiakban olvasható:
- Mi késztette Önt arra, hogy a kötődés és az agykutatás kapcsolatával foglalkozzon?
- Eredetileg a gyermekek identitásfejlődésével foglalkoztam. Gyermekgyógyász vagyok, és így jutottam el a kötődés kérdéséhez. A kötődéselméletet John Bowlby dolgozta ki a múlt században, és ezt az elméletet a kötődéskutatás ma már számos empirikus bizonyítékkal igazolja. A kötődés azt az érzelmi köteléket jelenti, amely a kisgyermeket az anyához és az apához fűzi. A biztonságos kötődés azt jelenti, hogy az anya érzékeli a gyermek érzelmeit, ráhangolódik, és például, ha a gyermek éhes, mellre teszi vagy cumisüveget ad neki — vagyis enyhíti a szükségét. Amikor az anya ilyen módon beleérez abba, mire van szüksége a gyermeknek, a gyermek agyában boldogságérzéssel járó folyamatok indulnak el. Amit a gyermek ekkor átél, azt örömnek nevezzük.
A biztonságos kötődés tehát azt jelenti: az anya jelen van, megérti a gyermek szükségleteit, és megadja, amire a gyermeknek szüksége van, így a sírás után meg tud nyugodni. Ezt a jelenséget — az anya és a gyermek közötti biopszichés szinkronizációt — öröm kíséri. A biztonságos kötődés örömet hoz. És kiderült — számomra ez a lenyűgöző —, hogy a jobb agyféltekében létezik egy központ, amely az öröm szabályozásáért felel.
Ezt akár örömközpontnak is lehet nevezni. A biztonságos kötődés és az öröm összetartoznak. Ez az agyi központ közvetlen összefüggésben fejlődik azokkal az örömteli tapasztalatokkal, amelyeket a kisgyermek átél. A biztonságos kötődés és az öröm együtt alkotják azt az alapot, amely biztosítja, hogy később a felnőtt bízzon az életben, jó kapcsolatokat keressen, tudja, mit jelent egy jó kapcsolat, és megtapasztalja: igen, segítséget kérhetek, és lesz valaki, aki segít.
Ez tehát meghatároz minden későbbi kapcsolatot, amelyet egy felnőtt az életében kialakít - a magánéletben, a családban, a munkahelyen. A biztonságos kötődés mindezeket a későbbi kapcsolatokat pozitív módon formálja. Ezért véleményem szerint ez egy olyan téma, amely mindenkire tartozhat, hiszen mindannyiunknak vannak szüleik és mindannyian voltunk gyermekek. És ez megmutatja számomra, mennyire fontos, hogy a szülők megtanuljanak ráhangolódni a kisgyermekükre. Mert ezzel valami felbecsülhetetlent adnak át: egy alapot, egy bázist - biztonságos kötődést és örömöt. És azt is tudjuk, hogy az öröm az agyunk számára a legfontosabb „üzemanyag”: amikor örülünk, a dolgok könnyebbé válnak számunkra, és a csendes öröm is elcsendesít, megnyugváshoz vezet. Ez is a lelki egészség megőrzésének egyik alapvető eleme: az öröm és a megnyugvás képessége. Ezért tartom ezeket a témákat fontosnak — és örömöt is jelent számomra látni, mennyire pontosan „erre lett megalkotva” az agyunk: arra, hogy örömöt érezzünk, hogy kötődést, kapcsolatot, összetartozást éljünk meg. Erre vagyunk teremtve. Hogy szebbé tegyük az életet, és több örömünk legyen benne.
- Ezek tehát a mostani előadás meghatározó pillérei?
- Igen. A lényeg az, hogy összekapcsoljuk mindazt, amit a kisgyermekkori kutatásokból tudunk - tehát az eredeti kötődéskutatás eredményeit - azzal, amit ma tudunk arról, hogy mire van szüksége egy felnőttnek ahhoz, hogy örömben, biztonságos kötődésben, jó kapcsolatokban élhessen - a házasságban, a családban. És hogy az egészen apró, hétköznapi dolgokban is meg lehet tanulni, hogy a hála és az öröm tényleg szebbé teszi az életet.
- Hogyan kapcsolódik ehhez az agykutatás?
- Igen, nos, Allan Schore - korunk egyik legfontosabb agykutatója - írt egy tanulmányt „Right Brain to Right Brain Psychotherapy” címmel, amelyben bemutatja, hogy mindaz, ami az anya és a kisgyermeke közötti kötődésében zajlik - vagyis hogy az anya ráhangolódik a gyermekre, főként nonverbális kommunikációval, az arcjátékon, a szemkontaktuson, a testbeszéden keresztül és intuitíve üzeni: „értelek, látlak, hallak, jelen vagyok, segítek, jó veled lenni” -, az pont ugyanaz, amire egy felnőttnek is szüksége van. Például lelkigondozásban, terápiában, vagy akár csak egy baráttal való beszélgetésben, illetve a házasságban. Tehát a felnőttnek is arra van szüksége, hogy valaki azt közvetítse felé: „látlak, hallak, értem, hogyan érzed magad, melletted vagyok, és tudok tenni érted valamit.”
És ez a kapcsolat számomra nagyon fontos. Amikor kötődésről beszélünk, nemcsak a kisgyermekkor a téma. A nonverbális kommunikáció hihetetlenül gyors és nagyon különböző féle üzeneteket hordozhat. Lehet az üzenet agresszív is, de lehet örömteli, szeretetteli is. És a terápiában ma már nemcsak a kognitív szintre figyelnek, tehát nemcsak arra, ami egy szóbeli kommunikációban elhangzik. Az intuitív megértés - tehát az, hogy „igen, értem, hogyan vagy” - óriási szerepet játszik.
Ez különösen igaz a trauma következményeinek enyhítésében. A trauma nagyon gyakran mély érzéssel jár: „egyedül vagyok, magamra hagytak, nem volt mellettem senki.” És ez részben gyógyulhat egy olyan különleges kommunikációval, amely egyébként a gyermekkorban a szülő és a kisgyermek között is létrejön.
Ezt a kapcsolatot szeretném megmutatni - és reményt is adni, hogy felnőttként sem vagyunk kiszolgáltatva a múltunknak. Akkor sem, ha a gyermekkor nehéz volt. Rengeteget tudunk még fejlődni. Az agyunk rendkívüli fejlődőképességgel bír és ezt ki kell használnunk.
