Oxitocin, a szeretetteli kötődés hormonja

2020-02-04

Varga Katalin PhD, habil. doc.

A SZÜLÉSZÜLETÉS MINŐSÉGE ÉS AZ OXITOCIN, A SZERETETTELI KÖTŐDÉS HORMONJA

ELTE Affektív Pszichológia Tanszék

 

Az “Az egészséges életkezdet Transzgenerációs traumákon innen és túl” c. konferencián elhangzott előadás átirata

Nagyon jól kitalált és finoman hangolt dolog az, amit a természet, vagy ha tetszik az evolúció eredetileg csinál, mégpedig azt hogy az oxitocint (továbbiakban OT), azt az anyagot, azt a kémiai szubsztanciát, ami a reprodukciós folyamat sok fázisában jelen van a testi szinten a periférián; nos ugyanezt az anyagot dolgoztatja az agyunkban is (férfiakéban is egyébként, de itt most főképp a nőkre fogunk koncentrálni). Ennek az anyagnak agyi átvivő anyag szerepe is van, és ezt úgy hívjuk most már, hogy ez az OT harmadik funkciója: a szociális affiliációban, a társas kapcsolatokban betöltött szerepe (a jobban ismert méhre, illetve emlőre gyakorolt perifériás hatásain túl). Ennyi minden jó dolgot csinál ez az OT, tehát most hangsúlyozom, hogy a saját, igazi, házi készítésű OT-ról van szó, és nem arról, amit gyógyszer formájában kapnak szülészeteken sok helyütt. Látható, hogy minden irányban kedvező a hatáskör: jó dolgokat növel és ros z - sz dolgokat csökkent. Ez a bizonyos pszichoemotiv hatáskör. Sok minden egyéb dologra is hat az OT, itt most főképp az érzelmi és társas kapcsolatokra fogunk koncentrálni. Egy egészen újfajta stressz rendszer is kötődik hozzá, ez főképp abban a gondolatmenetben izgalmas: az anyai stressz a magzati korban hangolja a kisbabának is a stressz rendszerét, és így a születés környéki időszaknak a stressz mértéke és jellege tovább adódik, ahogy szintén ő azt megpendítette. Magyarán vészhelyzet esetén nem csak az a lehetséges reakciónk, hogy elfutunk vagy ütünk, hanem az is, hogy nyugton maradunk, és békében vagyunk. Ez főleg a társas közegben jó. Még további nagyon jó ötlete a természetnek vagy a Jóistennek, hogy konkrétan ugyanazt az anyagot teszi oda a reprodukció minden fázisához. Tehát a logika valami olyasmi, hogy – most akkor mondom kicsit szakszerűbben – azoknak van evolúciós előnye, akiknek van olyan társkapcsolata, akikkel olyan módon tud intim együttlétben lenni, ahol mindkét partnernek felhangolt lesz az OT centrális hatása. Akinek nem ilyen, egész addig, amíg a technológia nem jön „segíteni”, nincs evolúciós előnye, konkrétan hátránya van, mert sokkal nehezebben fog szaporodni, vagy egyáltalán nem lesz sikeres e téren.

 

Forrás: https://ergo-net.hu/hu/publikaciok

 

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek