Nemzetközi konferenciát tartottunk a digitális zaklatásról

Nemzetközi konferenciát tartottunk a digitális zaklatásról

 

Az internetes áldozattá válás határai és hatásai az egyénre és a társadalomra címmel 2018. december 3-án a Külügyi és Külgazdasági Intézetben nemzetközi konferenciát tartottunk, amelyen hazai és külföldi szakemberek elemezték ezt az igen széles és szerteágazó kérdéskört a probléma természetének vizsgálatától a kutatási eredmények ismertetésén át a megoldási lehetőségek bemutatásáig.

 

Digitalizált világunk újabb és újabb kihívások elé állítja a magánembert és az államot egyaránt. Ma már az okosgépek segítségével minden, mindenki és mindenhol elérhető, bármi bármikor lekérdezhető, megnyitható, beszerezhető. És mint minden esetben a túlzott használat, a túlzott fogyasztás is mellékhatásokkal járhat, legrosszabb esetben függőséget hozhat létre. Ennek megelőzése mindannyiunk érdeke. Azt, hogy a függőséget és az azzal járó mellékhatásokat, káros szenvedélyeket elkerülhessük, illetve legyőzhessük, szükséges az odavezető út-utak feltérképezése, szükséges, hogy megértsük, melyek a kiváltó okok, milyen erők mozgatják a szálakat és az eseményeket.

Az ENSZ 2018 júniusában sajátos elmeállapottá nyilvánította a videójáték-függőséget. Az online térben azonban nemcsak a videójátékoktól lehet függővé válni, hanem az egyes speciális felnőtt, így a pornográf tartalmaktól is, ezek pedig a kutatások jelenlegi állása szerint az agyban váltanak ki káros hatást, lehetetlenné téve a kiegyensúlyozott párkapcsolatok kialakulását, megnehezítve a családalapítást, táptalajt adva a kapcsolati erőszaknak, növelve a prostitúció, a pedofília és az emberkereskedelem elősegítését, az ilyen jellegű szolgáltatások igénybevételét. Mindez nem csupán magánügy, nemcsak a szülő problémája serdülő csemetéjével, hanem lappangva és csöndesen az egész társadalomra kiterjedő mentálhigiénés és szociális probléma, amely elérheti azt a küszöböt, amikor az államnak mint bűnüldöző hatóságnak kell fellépnie ezen jelenséggel szemben.

Az államnak feladata az áldoztavédelem: az áldozatok beazonosítása, a bűn üldözése, a bűnösökre a méltó büntetés kiszabása, az áldozatok rehabilitációjának elősegítése, de feladata az áldozattá válás megelőzése is. Az áldozattá válás megelőzéséhez pedig hozzátartozik annak a feltérképezése is, hogy miért van kereslet a pornográfiára. A válasz: mert könnyen hozzáférhető, mert ingyen van és mert bőven van. A pornográfia hatása nagymértékben romboló – és nemcsak az egyes egyén egészségében tesz kárt, hanem a kisebb közösségtől a családon át a nagyobb közösségekig kifejti ezt a romboló hatását.

A konferencia előadói ezt az igen széles és szerteágazó kérdéskört elemezték a probléma természetének megvizsgálásától a kutatási eredmények ismertetésén át a megoldási lehetőségek bemutatásáig.

 

Ékes Ilona, az ERGO elnöke

Ékes Ilona, az ERGO elnökének A pornográf online tartalmak jelenléte Magyarországon – mindennapi tapasztalatok című nyitóelőadása után dr. Gellén Márton, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi módszertani irányításért felelős helyettes államtitkára Online áldozatok és az áldozatsegítés lehetőségei címmel tartott előadást (a tanácskozás végén az összegző zárszavakat is tőle hallhattuk).

dr. Martony Ágnes, Dawn Hawkins, Pálfi Erika, Ékes Ilona és dr. Gellén Márton helyettes államtitkár, Igazságügyi Minisztérium

Ezt követően Pálfi Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztályának vezetője Az iskolai online erőszak és áldozatai Magyarországon című előadásában tekintette át a kérdéskört. Megállapította: sok esetben a tanulók nincsenek tisztában azzal, hogy a „hecc” kedvéért elkövetett cselekedetük büntető tényállásnak felelhet meg, hogy a zaklatás, a kiszolgáltatott személy megalázása, a becsületsértés, a rágalmazás magánindítványra büntethető. A bántalmazásról kifejtette: az alapvetően elkülöníthető a bántástól és az agressziótól. A bántalmazás esetén három kritérium: az egyenlőtlen erőviszonyok, a rendszeresség és a szándékosság együttesen van jelen. Elmondta: az iskolai bántalmazás kortárs közösségben valósul meg, de nem korlátozódik az iskola területére. Ami pedig a csoportosítását illeti, beszélhetünk fizikai, verbális, kapcsolati, illetve online típusú bántalmazásról.

Pálfi Erika főosztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felhívta a figyelmet: a digitális zaklatás azért komoly veszély, mert nehéz felismerni, kevés látható jele van, emiatt a szülők és a pedagógusok kevésbé tudnak fellépni ellene, az áldozat pedig tértől függetlenül bántalmazható. A bántalmazás megszüntetésére nem megoldás az, hogy másik osztályba vagy iskolába íratják a gyermeket, és az sem, ha elveszik tőle a digitális világhoz való kapcsolódás lehetőségét. A veszélyt növeli az is, hogy a pedagógusok és a szülők számára idegen a digitális tér, a tanulók pedig gyakran nincsenek tisztában tettük súlyával és lehetséges következményeivel. Pálfi Erika rámutatott: az iskolai zaklatás kihat az áldozatok személyiségére, életminőségére és az iskolai teljesítményre: az áldozat önértékelése, önmagáról alkotott képe, identitása sérül, továbbá szorongás, depresszió alakulhat ki. Az előadó kutatási eredményeket ismertetett, jógyakorlatokat-módszereket tekintett át és a legfontosabb teendők mellett javaslatokat is megfogalmazott.

Dawn Hawkins elnökhelyettes, NCOSE, USA

Konferenciánk előadói között köszönthettük az Amerikai Egyesült Államokból érkező szakembert, Dawn Hawkins-t, a National Center on Sexual Exploitation (NCOSE) elnökhelyettesét is, aki két előadást is tartott: A pornográf online tartalmak és a szexuális kizsákmányolás egyes formáinak kapcsolata, összefüggései – emberkereskedelem, prostitúció, gyermekbántalmazás; valamint a Case Study: Egy aktivista szemszögéből címűeket. 

Michael Moran rendőrattasé, Ír Nagykövetség, Párizs

Michael Moran rendőrattasé Párizsból, az ír nagykövetségről érkezett, hogy december 3-i konferenciánkon megtartsa A nemzetközi és multilaterális bűnügyi együttműködés – különös tekintettel a gyermekek védelmére és az online tér kérdéseire című előadását. Az Egyesült Királyságból hazánkba látogató Mary Sharpe, a CEO of The Reward Foundation (Reward Alapítvány) vezérigazgatója Az internetes pornográfia hatása az egészségre és a társas kapcsolatokra témakörét járta körül.

Mary Sharpe The Reward Foundation CEO, UK

„Megvédjük gyermekeinket az internet kockázataitól, valamint felkészítjük őket, szüleiket, és tanáraikat a tudatos és értékteremtő internethasználatra” – idézte Magyarország Digitális Gyermekvédelmi stratégiáját (1488/2016. Korm. határozat) Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, aki Bűnmegelőzés az online oktatási térben című előadásában a digitális gyermekvédelmi kormányzati intézkedéseket tekintette át.

Mary Sharpe és Solymár Károly helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium

Az előadások prezentációi elérhetők itt: https://csnsc.uk/portfolio-item/conferences/?fbclid=IwAR2QzBnud81xlpy1vZBtE_hNhrAyERxI4DZPUnuRAPLVeZbqqcHtEI1F7s0

A konferencia az ERGO – Európai Regionális Szervezet, az Igazságügyi Minisztérium és a brit The Centre for the Study of New Security Challenges Ltd. társszervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával valósult meg.

 

Varga Gabriella

Fotók: Hegedüs Márton

Kapcsolat

ergonetinfo@gmail.com
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek