Kamaszkori krízis típusok

2018-08-08

A serdülőkori válság, fejlődési krízis, amikor az élet más szakaszaihoz viszonyítva gyorsabban jelennek meg lényeges, a fejlődéssel törvényszerűen jelentkező változások.

Krízis abban az értelemben, hogy felbomlik a gyermekkor egyensúlya, és hosszú éveken keresztül alakul, készülődik az új egyensúly, amely a felnőtt életét jellemzi.
Ez az átmenet fájdalmas, mint majdnem minden változás.
Krízis azért is, mert a kamaszoknak általában középkorú szüleik vannak - a szülőknek meg kamaszkorú gyermekük. Mind a két kort a változás korának is szokták nevezni. E kettő találkozása és együttélése önmagában is hordozza a feszültségek lehetőségeit.

Krízisfajták:

Autoritás-krízis:

A bevett normák és a tekintély elleni lázadás a serdülőkor normál lélektanának része. Az ifjú frissen kialakult kritikai készségét igen erősen gyakorolja, a környezet, a szülők, az iskola ellen fordítja. Erre nyilván szüksége van, hogy önálló gondolkodását kifejleszthesse.

Identitás-krízis: 

A gyermek jellemfejlődésében döntő szerepet játszik, hogy a környezete szeretett személyeivel azonosul. Ezen keresztül épülnek be személyiségébe az erkölcsi normák így szilárdulhatnak meg fontos tulajdonságok, nyilván nem függetlenül a genetikai adottságoktól. A szülők és nevelők, akarva, akaratlanul valamilyen társadalmi értékrendet is átadnak a gyermeknek. Ez vagy ettől eltérő értékrend később ún. kollektív eszményekben is megjelenik - a regényhőstől kezdve a sportolóig, illetve egy énekesig.

Krízis a családban is:

A serdülő lelki változásaival együtt jár, hogy családon kívüli kapcsolatok és értékek felé nyit, és közben távolodik szüleitől, nagyobb, tőlük független személyes teret igényel, ahol önálló tapasztalatokat szerezve nő önbizalma, felelősségérzete. Szüksége van a család biztonságára, mint háttérre, de önálló akciói, próbái, tapasztalatai segítik abban, hogy meggyőződjön életrevalóságáról.

Kamaszokkal együtt lenni nehéz. Nem tehetünk mást, el kell fogadnunk, és tiszteletben kell tartanunk egyéniségüket, egyediségüket. Meg kell találni az egyensúlyt a korlátozás, és a mindent megengedés között. Adjunk nekik rugalmas és egyértelmű kereteket, hogy érezzék támogató jelenlétünket. Azzal segíthetünk leginkább, ha ott vagyunk, jelen vagyunk az életükben, és tudják, számíthatnak ránk.

Források:

pszhiofeszek.hu
kamaszpanasz.hu

Kapcsolat

info@ergo-net.hu
1052 Budapest,
Kálvin tér 5. fszt. 8.

Facebook

Hasznos linkek

Köszönjük, üzenetét megkaptuk!

Vegye fel velünk a kapcsolatot!